Created from electromagnetic fields in 0 milliseconds;
 
2012.05.31: AZ LD50.HU MÁTÓL READ-ONLY MÚZEUM. KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK AZ ELMÚLT 11 ÉVET.



liquid

estee

9th

d4m4g3

LD50 e-könyv. Majd.
 
  •  

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

----------------
Ti, LD50 támogatók
 
Felhasználónév
Jelszó
 
MACHINE MUSIC

HARDERGENERATION (NINTH)

PLANETDAMAGE (DAMAGE)

NEGATIVE ART (ZERO)

SOUND OF JAPAN (CASE)

KULTBLOG

BEATS (SAJTOS)

101KLUB

LD50 @ LAST.FM


BLACK-HEAD AGENCY
 
 
 
Mi legyen az LD50 "utód oldal" neve?
DarkDimension
 
(21.3% - 40 szavazat)
LD51
 
(40.1% - 75 szavazat)
LD100
 
(28.3% - 53 szavazat)
Más, írok kommentek közé
 
(10.1% - 19 szavazat)
 
: : : : : :
 
2011. április 16., Szombat 14:17
YOUNGER BROTHER - Vaccine (2011)

Az angol Younger Brother duó harmadik lemeze már a megjelenése elõtt heves indulatokat váltott ki a rajongókból. Mikor a cikkhez készülõdtem, elhatároztam, hogy minden erõmmel azon leszek, hogy az általános vélekedéssel ellentétben bizonyítsam: a Vaccine-nek vannak értékes pillanatai. Nem volt könnyû dolgom.
Nagyot zuhanni csak magasról lehet, márpedig Simon Posfordnál magasabbra kevesen törtek az elektronikus zene történetében. Épp ezért, mielõtt rátérnénk a Benji Vaughannal készített új lemezre, tekintsünk vissza egy pillanatra a korábbi munkákra.


Posford elõször a Hallucinogen alteregóval robbant be a goa-köztudatba. Az 1995-ös Twisted, majd még inkább az 1997-es The Lone Deranger mérföldkõnek számított a maga mindvégig kordában tartott, de kellõképp õrült játékosságával. Posford valójában nem sok mindent csinált másként, mint a kortársai, egyszerûen csak kreatívabban alkalmazta a sample-öket és a különbözõ hangeffekteket. Bátorkodott túlvezérelni egy-egy visszhangot, magasabbra állítani a kelleténél valamelyik effekt frekvenciáját, eltérõ ritmusképletet alkalmazni egyetlen számon belül... Posford számára a 140 bpm-mel lüktetõ dobritmus csak sokadrangú elem volt, annyira elveszett a sûrû, de kiválóan koreografált hangjátékban.



A második lépést a Shpongle jelentette. Ahogy az elõzõ esetben, úgy most is egy korszakhatárt kijelölõ, forradalmian új hangzásvilág született meg, ezúttal a downbeat területén. A pörgõs goa világából érkezõ Posford fogta a jól bevált trance-effekteket, és rejtelmes ambient közegbe adaptálta. Ebben a fuvolavirtuóz Raja Ram volt a partnere, az igazi érdem viszont vitathatatlanul Posfordé: a már-már matekos rendszerszerûség mögött ugyanaz a virtuozitás rejlik, amely a Hallucinogent is kiemelte a többi goa-lemez közül. A Shpongle második lemeze (Tales Of The Inexpressible) 2001-ben jelent meg, és érezhetõen egy jóval szélesebb közönséget próbált megszólítani. Néhány fanyalgó kritikus véleménye ellenére tagadhatatlanul sikerült is neki: a karneválhangulatot masszív elektronikával és üdítõ pszichedelizmussal támogatta (jóllehet, brazilparti-hangulatával a meditációs ambienttõl itt már nagyon távol került, az új közegben viszont valósággal lubickolt).



2003-ban napvilágott látott az újabb Posford-projekt, a Benji Vaughnnal közös Younger Brother elsõ lemeze, A
Flock Of Bleeps címmel. Ezt akkor sokan a Hallucinogen és a Shpongle ötvözetének tekintették, valószínûleg azért, mert az addigra már jól ismert, ám mindig meglepetéseket okozó posfordi játékosságnak ezúttal már laza mûfaji keretek sem szabtak határt. Pszichedelikus chillouttól az agycsavaró goán át az akusztikus ballada világáig vezetett az ív, mûfaji staféta híján a vezérfonal pedig nem volt más, mint a markáns szerzõi kézjegy, melyet kemény próbálkozások ellenére sem tudott lemásolni senki. A név (younger brother - kistestvér) tehát adta magát: az energikus és szertelen öcskös hasonló kultuszt vívott ki magának, mint Simon Posford korábbi munkái.



A Younger Brother második lemeze 2007-ben jelent meg, és gyökeresen új irányt vett nemcsak az elõzõ, hanem minden korábbi Posford-lemezhez képest. Ez az irány a rock volt. Nem kemény zúzdáról beszélünk, hanem a hetvenes évek szintis-pszichedelikus rockjáról. A The Last Days of Gravity bevallottan a Pink Floyd erõs inspiratív hatására született meg, ezzel pedig már majdnem el is lehetne adni bármit, ha nem tennénk hozzá, hogy az inspiráció forrása nem a Wish You Were Here-féle Pink Floyd volt, hanem inkább a The Division Bell-féle Pink Floyd, kevesebb Roger Watersszel és több popzenés nyáladzással. Szerencsére a Floyd-párhuzam füstje jóval nagyobb volt, mint a lángja: egyértelmû áthallásról egyetlen szám (Ribbon on a Branch) esetén beszélhetünk, a lemez többi része ismét önfeledt játszóház.



Újabb négy év telt el a következõ lemez megjelenéséig, vagyis mostanáig. A Vaccine tulajdonképpen szintén új utakat nyit a posfordi univerzumban: a kommercialitás útját. A Shpongle és a YB azóta ugyanis szélesebb körben is ismertté vált, koncertturnék keretében járja a világot, MTV-kompatibilis videoklipet forgat... és ehhez zeneileg is alkalmazkodik. Bárcsak azt mondhatnám, mindez fordítva van, de egyértelmû, hogy tizensok év után Posford szûknek érzi az elektronikus zene piacát, és feltételezhetõen anyagi okok miatt is kissé szeretné kinyújtóztatni pszichedelikus csápjait. Az új irány tehát az elektronikával díszített pop-rock. Ha eme kategóriai besorolástól reflexszerû csömörünk támad, ne is erõltessük a dolgot, inkább keseregjünk egy sort, majd vegyük elõ a korábbi munkákat, melyek a mai napig ropogós frissességgel szólnak.



A Vaccine leginkább a kétezres években népszerû britpop elõadók (Belle & Sebastian, Midlake, Coldplay stb.) sorába illeszthetõ. A Coldplay azért tûnik feltûnõen jó hasonlatnak, mert a Vaccine összes számában éneklõ Ruu mind megjelenésben, mind hangjában nagyon hasonlít Chris Martinra. Hogy ez pozitívum-e, ki-ki maga döntse el, az viszont mindenképp negatívum, hogy a vokál vezeti a hangszereket és az effektet, nem pedig fordítva. A Coldplay-féle printyi-prüntyihez a Chris Martin-féle ábrándozós dúdolgatás tökéletes választás, Posford azonban továbbra is próbálta tartani magát a korábbról ismert dinamizmushoz, Ruu harmatos trubadúrfutamjaival párosítva az eredmény viszont inkább komikus. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is, hogy a fickó nem éri el még a Chris Martin-színvonalat sem, a nevetéstõl is elmegy a kedvünk.



A lemezrõl egyértelmû kategorizmussal nem jelenthetõ ki, hogy gyenge, értékes pontjai ugyanis tényleg vannak. A Train címû számban például - hasonlóan a Ribbon on a Branchhez - szinte mûködni látszik a finomkodó pop-rock és az elektronika párosa. A Pound a Rhythm izgalmas dobjátékkal dolgozik, melyet ügyesen körítenek a hömpölygõ trance-effektek és a basszusok. A Vaccine kilenc számából öt, ha jóindulattal is, de bõven eléri a közepes színvonalat, lehetõség tehát van bennük. Ruu gyakran irritáló vokálja mellett a hiba azonban a félreirányzott hozzáállásban keresendõ.



Posford nemrég azt nyilatkozta egy helyen, hogy sajnálja azokat a rajongókat, akik nem tudják elviselni, ha a kedvenc bandájuk "nagy" lesz. Ez a súlyos tévedés voltaképpen meg is magyaráz mindent. Úgy tûnik, Posford elfelejti, hogy õ nem a kommersz mûfajok világában lett "nagy", hanem az underground közegben. Innentõl kezdve tehát zenekarával együtt bejárhatja Európát, az eredeti (egyébként igenis nagy) közönségének a jelentõs részét elvesztette. A kortárs popszakmában pedig nem valószínû, hogy pont õ fog többet kapni 15 perc hírnévnél. Némi remény azért még van: Posford egy éven belülre ígérte a harmadik Hallucinogen-lemezt.
| 41 hozzászólás © Moesko
<<< [3] 2 1 >>>
Hozzászólok
Sis   2011. április 19., Kedd ( 14:19 ) #41
Regisztráció időpontja:
2004. január 30.
Üzenetek száma: 21609
supersonic dreammachine


megfogtad a lényeget :DDDD
asthring   2011. április 19., Kedd ( 12:38 ) #40
Regisztráció időpontja:
2004. május 12.
Üzenetek száma: 10236
We Are The
Children Of Doom


stonerrock.hu
postrock.hu

szerintem az úgy van, hogy míg a shpongle ilyen , addig a younger brother ilyen ^^ monnyuk egyik sem tetszik igazán
NEX   2011. április 18., Hétfő ( 19:53 ) (#38) #39
Regisztráció időpontja:
2007. június 6.
Üzenetek száma: 2679
szakadar (#38) írta:

a lemez remélem instrumentális verzióba is kijõ meg remix verzióba!


2szeri hallgatáson vagyok túl,valami hasonlot remélek én is. egyenlõre train és system 700 ami úgymond tetszett, bár lehet velem van a baj, a sok idm-tõl amivel pár hete az agyamat "terhelem" nem hallom a lényeg:)
a Shine-al meg egyenlõre nem tudok mit kezdeni, hallgatgatom még az albumot.....hátha
szakadar   2011. április 18., Hétfő ( 13:42 ) #38
Regisztráció időpontja:
2005. január 17.
Üzenetek száma: 345
2012.08.08. LivingTotem - sziget fesztivál

2012.12.21. KEZDŐDIK!

www.myspace.com/livingtotem
a koncerten én majnem felvákktam az ereimet oan szarvolt!
a lemez remélem instrumentális verzióba is kijõ meg remix verzióba!

a future sound of london ugyan ezt csinálta jópár éve/hippi gitár-szitár/, de most má visszatértek õk is a saját vonalukra.
NINIve   2011. április 18., Hétfő ( 02:39 ) #37
Regisztráció időpontja:
2007. augusztus 16.
Üzenetek száma: 4987
burn the bridges
forge ahead
to the hilt




ez most eléggé off és inkább a mire gondolsz topik, de azért ide írom:

tudom, h nem innen kapta a banda a nevét, de képtelen vagyok másra gondolni, ha azt hallom, olvasom, h Younger Brother, mint a Ragtime c. E.L.Doctorow regényre, ahol az egyik szereplõt így hívják (és milyen mókás-kínos szexjelentbe keveredik!)
mindenki olvassa el a könyvet, ha szeretne egy érdekes történetet a századfordulóbós NYCból.
(szivesen kölcsön is adom bárkinek)

off vége.
Sis   2011. április 18., Hétfő ( 02:11 ) #36
Regisztráció időpontja:
2004. január 30.
Üzenetek száma: 21609
supersonic dreammachine


Nekem összességében nagyon tetszik az album, 1-2 szám telitalálat lett (a Shine pl repeaten megy hetek óta a lejátszómon, és még mindig kiráz a hideg az elsõ másodperctõl az utolsóig)
Oké, nem jángörbrádörös, de attól még jó nagyon. :) sõt, a Younger Brother elsõ albuma nekem egy Shpongle 2-nek érzõdik, szerintem pont jó ez a stílusváltás. (ami azért már érzõdött a The last days of gravity albumon is)
Ruu meg inkább élõben ne énekeljen, így utómegmunkálva nem rossz a hangja. :)
-SoD-Gazdi   2011. április 17., Vasárnap ( 11:54 ) #35
Regisztráció időpontja:
2004. október 16.
Üzenetek száma: 1178
"Burn down the disco
Hang the blessed DJ
Because the music that they constantly play
IT SAYS NOTHING TO ME ABOUT MY LIFE"

Kellemes, jó lemez. De komolyan. Nagyon jó hangulatok vannak rajta.
Az énekessel meg úgy vagyok, mint Edward Ka-Spel hangjával (The Legendary Pink Dots) a Tear Garden lemezeken. El kell viselni, mert annyira jó az alap.)

NEX   2011. április 17., Vasárnap ( 11:39 ) (#32) #34
Regisztráció időpontja:
2007. június 6.
Üzenetek száma: 2679
Scorba (#32) írta:
NEX (#31) írta:
jó példa részemrõl erre az új LP album


az LP, az micsoda? kíváncsi lettem :)


Linkin Park:D kezdeti korszakom nagy kedvence. de nincs stílusbeni egyezés, inkább a stílusbeli áttalakulásra gondoltam.
Marvin   2011. április 17., Vasárnap ( 11:35 ) #33
Regisztráció időpontja:
2002. augusztus 20.
Üzenetek száma: 14670


Láttam egy képet Anna
Frankról, szerintem ronda.



Nem nagyon mozgat se a goa, se a posztrock izémizé, de most szegény Posford nem elég gazdag v. nem elég nagy sztár?
Scorba   2011. április 17., Vasárnap ( 10:30 ) (#31) #32
Regisztráció időpontja:
2007. november 12.
Üzenetek száma: 1209
"We don't see things as they are, we see them as we are"
NEX (#31) írta:
jó példa részemrõl erre az új LP album


az LP, az micsoda? kíváncsi lettem :)
NEX   2011. április 17., Vasárnap ( 10:20 ) (#25) #31
Regisztráció időpontja:
2007. június 6.
Üzenetek száma: 2679
Scorba (#25) írta:
nemo (#21) írta:
Nem csak az énekes hangjától függ, hogy a zene milyen széles köröket mozgat.


na jó, de te (meg NEX) se az énekhang miatt "nem vettétek észre, hogy történt valami", hanem mert mondjuk jobban el kellene merülni benne ahhoz, hogy feltûnjön, mi minden történik. persze, ha elsõre ennyire nem tetszik, nyilván nem teszitek ezt meg.


hidd el elfogok merülni, mindenképpen adok esélyt az albumnak, mert "muszáj", csak "félek" hogy kevés olyat találok ami tetszik majd. jó példa részemrõl erre az új LP album, ami bár teljesen más mint amit az ember várt, sõt sokan nemszeretik/lehúzzák(és én is félve kezdtem hallgatni), és elsõ hallgatásra az sem tetszet, viszont a maga stílusában és hangulatában 4-5 hallgatás után beleszerettem(lehet velem van a baj:)) és meghallgattam még vagy 50szer, és azóta is pörgetem, ha olyan a hangulatom.
valahol remélem hogy itt is ez fog történni, csak hát kitudja.
az elõzõ albumok olyanok voltak, hogy elkezdtem hallgatni és annyira bejött minden szám(álltalában az összes), hogy minden számot 4-5ször meghallgattam mire a következõre váltottam volna. na ez hiányzott a Train-bõl. hiányzott az indítatás hogy újra és újra lepörgessem.
de amint írtam, remélem a legjobbakat....majd ma este kiderül....
Scorba   2011. április 17., Vasárnap ( 02:56 ) (#29) #30
Regisztráció időpontja:
2007. november 12.
Üzenetek száma: 1209
"We don't see things as they are, we see them as we are"
9th (#29) írta:
ez az ember együtt zenélt a Pink Floyddal is: Alan [b]Parsons & Shpongle (David Gilmour, Simon Posford, Michele Adamson) - Return to Tunguska


furcsa ám, hogy ezt mondod, hogy "együtt zenélt a Pink Floyddal", aztán meg hogy a Gilmourt említed, eszembe jut errõl, hogy az elsõ Pink Floyd lemezt, amit Waters nélkül készítettek (A Momentary Lapse of Reason), mennyi negatív kritika érte akkoriban: "ez már nem a régi Pink Floyd, csak egy felhigított izé, hol van innen a zsenialitás!", szinte szó szerint.

azt különösen nem értem, hogy az hogy lehet, hogy ekkora tisztelõje vagy ennek az embernek, és ilyen rosszindulatúan állsz hozzá ahhoz, amit csinál. bizonyára olvastál valami interjút vagy ilyesmit, amiben szembeköpi a korábbi elveit, vagy nem is tudom, de most csak attól, hogy egy számból radio edit készül, nem lesz mindjárt az underground júdása. Emlegetett nagy elõdökre visszatérve: Pink Floyd számokból is készült Radio Edit, hörrrrrgh!

én hajlamos vagyok azt hinni, hogy undergroundabb mûfajokban manapság a kommersz elemekhez nyúláshoz nem elkurvulás kell, hanem bátorság, mert a mûfaj hárdkór rajongói bizony nem annyira nyitottak az igazi kísérletezés, progresszió irányába, mint amennyire szeretnék hinni magukról.
9th   2011. április 17., Vasárnap ( 01:25 ) #29
Regisztráció időpontja:
2004. február 28.
Üzenetek száma: 25995
We are not the same
as I hope to show.


hardergeneration.org
csak hogy értsétek, a feltûnõ megütközés azért van, mert az a zenei világ, amiben Posford (is) mozog, 99%-ban instrumentális, ráadásul egyátalán nem véletlenül. a maradék 1% szöveges részek nagyrészt sima beszéd bevágások (Dalí, Terence McKenna, különféle filmbetétek, etc) szerteszét effektezve, de a standard vokálok nagyon nem megszokottak ilyen körökben, ahogyan a standard koncert felállások (dobos, gitáros, szintis, énekes) sem. ez is egy dolog azok közül, amik alapvetõen megkülönböztetik ezt a stílust a többitõl. amit Posfordék ezzel a lemezzel csináltak, nem szimpla stílusváltás, vagy terjeszkedés, hanem tökéletes ellentéte annak, amit eddig csináltak és _képviseltek_, márpedig most 16-7 év munkájáról beszélünk és nem másodvonalas zenészekrõl van szó. ez az ember együtt zenélt a Pink Floyddal is: Alan Parsons & Shpongle (David Gilmour, Simon Posford, Michele Adamson) - Return to Tunguska

leszögezhetjük, hogy a Vaccine egy jó album, senki sem vitatja, hogy profizmus van mögötte, a számok gyönyörûen szólnak, nincs bennük hiba, satöbbi. ha nem ismerném Posfordot és a munkáit, plusz szeretném az indie rock izé zenéket, valószínûleg lefosnám a bokám egy ilyentõl. de ismerem az elõzõ projekteket, jobban, mint a legtöbb ember (mivel fanatikusan gyûjtöm és gyûjtöttem minden apró kis prüntyögést is, amihez Posfordnak köze volt valaha) és fájdalom látni, hogy mit csinál most. ez nem "letisztultság" és nem "kikristályosodás", hanem erõszakkal lebutított zsenialitás, annak érdekében, h a nagyközönség (lásd.: Night Lead Me Astray (Radio Edit)) is megismerje õket, így többet profitálva a zenébõl. nem mintha egy Shpongle live in concert olcsó lenne, sõt..
nemo   2011. április 17., Vasárnap ( 01:19 ) (#27) #28
Regisztráció időpontja:
2008. július 14.
Üzenetek száma: 651
Éles sarkú címkeként bökdös a valóság.
Scorba (#25) írta:
[q from="nemo" at="21"]jobban el kellene merülni benne ahhoz, hogy feltûnjön, mi minden történik.


Érdekes, az elõzõ mûveinek kb. 90%-ába elsõ hallásra beleszerettem. Természetesen rengeteg zene van, amit csak sokadik meghallgatás után szeretek meg, de azok közül semelyik nem irritált már az elsõ alkalommal.



Scorba (#27) írta:

szerk: de könyörgöm, ne legyen már kifogás egy lemezzel szemben, hogy minden számban van ének -.-


Ilyen alapon az Infected Mushroom is max. változott, nem romlott, ahogyan monnyuk Brian Eno is joggal várhatna elismerést, ha neadj' isten vokállal telebarmolt albumot adna ki.
Scorba   2011. április 17., Vasárnap ( 00:53 ) #27
Regisztráció időpontja:
2007. november 12.
Üzenetek száma: 1209
"We don't see things as they are, we see them as we are"
nemtom, sztem a stílus letisztulása nem feltétlen vezet minõségvesztéshez. nem attól lesz jobb egy zene, hogy több minden történik benne... a kezdõ gitáros akar mindenáron malmsteen-témákat játszani, aztán szerencsés esetben idõvel ráérez arra, hogy az egyszerûbb blues-dalokban ugyanúgy átüt a zsenialitása, ha van neki olyan.

szerk: de könyörgöm, ne legyen már kifogás egy lemezzel szemben, hogy minden számban van ének -.-
<<< [3] 2 1 >>>

:(


Ez az oldal nem jöhetett volna létre, ha nincs a www.pardey.org
Oldalaink megtekintéséhez IE 5.5+ valamint Flash plug-in szükséges. Impresszum | E-mail
Design: Monokrome Vision