Created from electromagnetic fields in 0 milliseconds;
 
  •  

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 
 
: : : : : :
 
Agresszivi
 
dsc02561111.jpg
Profil képek
20050225sziberiai.jpg
20050225sziberiai

_csimmel_a_ballag_s_n.jpg
_csimmel_a_ballag_s_

_n_csin_ltam.jpg
_n_csin_ltam

a_mereng_h_z.jpg
a_mereng_h_z

air-wallpaper-misuzu-air-14712789-640-360.jpg
air-wallpaper-misuzu

air_ep01_01.jpg
air_ep01_01

anyummal.jpg
anyummal

dsc017381.jpg
dsc017381

dsc03246.jpg
dsc03246

f_nyk_p0384111.jpg
f_nyk_p0384111

f_nyk_p038511111.jpg
f_nyk_p038511111

f_nyk_p0918.jpg
f_nyk_p0918

feket_n-feh_ren.jpg
feket_n-feh_ren

fekete-feh_r.jpg
fekete-feh_r

first_tattoo.jpg
first_tattoo

igaz.jpg
igaz

im_dnival___cs_m.jpg
im_dnival___cs_m

kami-misuzu.jpg
kami-misuzu

kicsi_g_brielem.jpg
kicsi_g_brielem

my_self.jpg
my_self

p241209_17.24__01_.jpg
p241209_17.24__01_

s_t_ts_g.jpg
s_t_ts_g

szemem.jpg
szemem

tetszet_s.jpg
tetszet_s

valaki_hi_nyzik....jpg
valaki_hi_nyzik...

 
Személyes
 
Avatar :
 
Név : Eszti
Foglalkozás dolgozó :)
Nem :
Születésnap : 1986. június 25.
Nyelv :
Regisztráció időpontja : 2005. június 12.
Legutóbbi bejelentkezés : 2015. július 8., 12:34
Legutóbbi látogatás : 2015. július 8., 12:34
Profil frissítés : 2010. november 18., 11:54
 

Egyéb
 
Érdeklődési kör :
könyvek:
-Gabriel García Marquez: Szerelem a kolera idején,
-Szepes Mária: Vörös Oroszlán
-Anne Rice: Interview a vámpírral, Lestat a vámpír, Kárhozottak királynője
-Paulo Coelho: Veronika meg akar halni, 11perc, A Piedra folyó partján ültem és sírtam,A zarándoklat
-Müller Péter: Szeretet könyv
-Stephenie meyer : Alkonyat, New moon, Eclipse, Breakdown
-Emily Bronte: Üvöltő szelek
-Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Filmek:
-Alkonyat, New Moon, Eclipse
-Szerelmünk lapjai
-Vágy és vezeklés
-Büszkeség és balítélet
-Az operaház fantomja
-Interjú a vámpírral
-Queen of the Damned
- Üvöltő szelek (1998)

Költészet:
-Ady Endre
- Juhász Gyula

Zene:
-Disturbed
-static-x
-mirage
-hangulatfüggő...:D
Szeretem :
-Szerelmemet!!!!!!!!!!! Nagyon boldog vagyok, hogy végre Rád találtam!!!!!!!!!:D:D
-Gábrielemet
-tigriseket
-édesanyámat, öcsémet és drága kincsemet,Ágicámat plussz a FELEJTHETETLEN Era-babámat...:P
-Zsu-mat, aki a legjobb nekem :D
-kedvenc városomat, Debrecent
-Kedves barátaimat:Andi-t, Ádámot,Műkorist,Klaut,Renát, Andrist, Petyát, Vityát... bocsánat,ha valakit kihagytam...:)
-narancsos kacsát, a csokit
-a virágot(kedvenceim, a rózsa és a tulipán, valamikor még levettek a lábamról...régen)
-a tejes-kávét
-dohányozni (!!!!!!!!)
-az esőt,főleg a kellemes nyári záport
-az éjszakát...igazán ilyenkor érzem,hogy élek
-sírni, hogy megkönnyebbülhessek a pillanat nyomása alatt, de csupán az adott pillanatban
Nem szeretem :
-Állatkínzást!!!!!!
-a hülye, értetlen embereket
-az érzelmi zsarolást
-bunko és beképzelt embereket
-intoleranciát
-háborút
-bizalmatlanságot
-a pénz éhséget
-szexmániás pasikat,akikre ha rámosolyogsz azt hiszik dugni akarsz
-álszent emberek
-beteges féltékenységet
-hazudozást,bármi érdekében teszik is
-látszatra alkotnak véleményt bárkiről
-pletykálkodást
-azt,hogyha megölelem egy jó barátomat,már biztos benne mindenki,h volt köztünk valami(sztem létezik fiu-lány barátság!!)
-ha lenézik az embert,mert ő tényleg megdolgozik a pénzéért és nem lop,csal,hazudik...
-ha ribinek néznek,holott ez nem igy van...
-a vásárlókat
-a "mi lett volna ha...?" kérdéseket
-a bizonytalanságot (a biztos "nem" is jobb ennél)
- távolságot a szeretteimtől
- dolgozni
- azt, h folyamatosan ugy érzem, h nincs elég időm semmire sem...:(
Meg ami még jön :
"Mindig az az erősebb, aki nem tombol,hanem mosolyog."


“Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.” (C. H. Spurgeon)


"Tudom, milyen állapotban vagyok - válaszolta Veronika. - Nem az számít, amit a testemen lát, hanem ami a lelkemben történik."



"A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem." (Danielle Steel)


"Igyekszem vidámságot színlelni, amikor pedig nem vagyok vidám, leplezni a szomorúságomat, hogy ne okozzak bánatot azoknak, akik annyira szeretnek, és annyira aggódnak értem." (Paulo Coelho)

"Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére." (Paulo Coelho)


----------------------------------------------------------------------------------------

Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam veled.



Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.


Bárhol is legyen, számomra a pokol az a hely, ahol nem vagy velem.



Elvégre is hányféleképpen lehet összetörni egy szívet, miközben még mindig elvárják tőle, hogy dobogjon?




Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.





Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!



Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.





A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.



Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.



Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját.



Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.



Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.



Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.




Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak.




Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam.




És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának.




Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.




El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene - fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.



Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.





Az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik.



A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem is jöttem föl a felszínre többé.



Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.





Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő.




Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér.



Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem a mellkasomon keresztül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mintha a próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat - a fájó veszteséget ami a mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen keresztül - de ez kezelhető volt. Át tudtam vészelni.




A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.




Mondja el neki egyszer majd az egész történetet. Mondja meg apának, mennyire szerettem, mennyire nem bírtam elhagyni őt még akkor se, mikor már emberi életemnek vége volt. Mondja meg neki, hogy ő volt a legjobb apa. Mondja meg neki, hogy adja át a lányomnak szeretetemet, minden reményemet, hogy boldog és egészséges legyen.



A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett".




Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.




(Alkonyat, Stephenie Meyer)


----------------------------------------------------------------------------------------


"Azt hiszem, a bánat volt mindig a legsúlyosabb betegségem. Néha azt gondolom, ha valami nagy boldogság érne, még meggyógyulhatnék." (Charlotte Bronte)

"Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek, és ő bennem él." (Charlotte Bronte)

"Ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!" (Emily Bronte)

"Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt." (Emily Bronte)

"Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének." (Emily Bronte)

"Akármiből teremtettek is lelkeink, az övé és az enyém ugyanabból van." (Emily Bronte)



-----------------------------------------------------------------------------------------




"Oly` aprók a kezek, amelyek örökre elrabolják szívünket." (Pam Brown),

"Gyermekkorban... akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és megszakad a szívünk."

"A legrövidebb út egy férfi szívéhez a bordáin keresztül vezet egy jó tízcentis bökővel."



"Tovább öleltem. Hagytam, hogy beszéljen, hallgattam, emlékeztem és sírtam, hogy újra nevethessen. Fekete fallá nőtt a múlt, amely közénk állt és amelytől nem láttuk egymást."

"Tudod mi a bánat?
Várni valakit,aki nem jön többé.Elmenni onnan,hol boldog voltál.S otthagyni a szívedet örökké!Szeretni valakit,
aki nem szeret téged,Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek.Kergetni egy álmot,soha el nem érni.Csalódott szívvel,
de mindig remélni.Megalázva írni egy könyörgő levelet.Szivdobogva várni,s nem jön rá felelet,Szavakat idézni,mik
lelkedre hulltak.Rózsákat őrizni mik elfakultak.Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni.Mással látni meg őt,s utána
fordulni.Kacagni,kacagni hamis lemondással.Hazamenni,sírni könnyes zokogással.Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat.
S imádkozni.Ő sose tudja meg mi is az a bánat.A szív gyorsan elárulja önmagát,de mást lát két szemem.Messze túl a
könnyeken,hogy még mindig te vagy mindenem.Ha azt kérdezné tőlem most valaki.Mondjam meg mit jelentesz nekem?Tán
büszkeségből azt felelném.Semmit,csak múló szerelem.Elmegyünk egymás mellett,s két szemed rámnevet.Kacagva
köszöntelek én is.De hangom megremeg.Mosolygok az utcasarokig,aztán,hogy elfordulok,fáradt szememhez nyulok.S egy
könnycseppet elmorzsolok.A válás mindig nehéz,de rosszul itélsz,Nem bántam meg,bárhogy is volt,nem bántam meg.
Szívedben mindig lesz egy hely emlékednek.Elfelejtem azt,hogy rossz vége lett.és csak az maradsz,ki engem boldoggá
tett.Elmentél tőlem kedves,és én engedtem,menj csak el,Hiába lett volna minden,ki menni akar ,engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,de mögé,már senki se néz.Játszani a közönyös embert,most látom csak milyen nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki,Mondjam meg ,mit is jelentesz nekem? Egy pillanatra zavarba jönnék,s nem tudnék
szólni hirtelen.S nemsokára mondanám halkan.Semmiség ,csak az életem.S nem venné rajtam észre senki sem,Hogy
könnyes lett a szemem!"

"Volt 1x 1 lány, aki születésétől fogva vak volt, ezért utálta az egész világot, és benne mindenkit, kivéve a barátját...Ő mindig ott volt vele, segített nek, és bíztatta.. míg végre eljött a nap, a lányak találtak végre 1 donort, aki felajánlotta a szemeit..A lány nagyon örült neki, barátja megkérdezte tőle,: ha látni fog hozzá megy-e feleségül? A lány "IGEN"t mondott. Az operáció sikerült, mikor a lány elösszőr kinyitotta a szemeit, a barátját látta, de Ő is vak volt. A fiú megkérdezte, hogy akkor mostmár hozzá megy? De a lány elutasította, pár napon belül, a lány kapott 1 levelet, amiben a fiú megköszönte neki az összes gyönyörű átélt pillanatot, és a levél végén állt 1 mondat: "VIGYÁZZ KÉRLEK A SZEMEIMRE"...."


"Lány: Lassíts. Félek. Fiú: Nem. Ez vicces. Lány: Nem, nem az. Kérlek, ez túl ijesztő. Fiú: Akkor mondd, hogy szeretsz. Lány: Rendben, Szeretlek.Lassíts! Fiú: Most ölelj meg. ...A lány megöleli. Fiú: Letudnád venni rólam a bukósisakot és feltenni magadra?Zavar. Az újságban másnap: Egy motor nekicsapódott egy épületnek egy fék hiba miatt. Két ember volt a motoron, de csak egy élte túl. Az igazság az, hogy félúton tönkrement a fék, a fiú rájött, de nem akarta meg mondani a lánynak. Azért kérte a lányt, hogy mondja, hogy szereti és ölelje át az utolsó pillanatban, hogy érezze a lány szeretetét mielőtt meghal és azért adta át a bukósisakot, hogy a lány túlélje a balesetet."

"Elgondolkodtató, és szomorú, de sajnos igaz. 6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani:"Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom, és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék?... " (ezen nagyon sírtam.....kegyetlen emberek vannak)

"Egy tini fiatal pár beszélget: Lány:Szeretsz? Fiú:Igen. ... lány:Ha szakítanék veled,mit tennél? Fiú:Visszamennék az exemhez,mivel szeretem. A lány sírva fakad,szakít a fiúval.Másnap a fiú elmegy a lányhoz: Lány:Hát te? Fiú:Hát Én?Nem azt mondtam, hogy visszamegyek az exemhez,mert szeretem?"

Elérhetőség
Az elérhetőségek csak regisztrált felhasználók számára láthatók!
 
Fejráta

Barát
Kölcsönösen: Abigail, Az_Endre, csevima

Haver (Kedvenc)
Kölcsönösen: Perdition, Yene

SEX.OBJEKT
Mennyire vállalnám be? 7 bejelölés, 6 nyilvános
-3 Átlagos értékelés: 3.0000 +3
Ránézek és kasztrálom magam. Nemtől függetlenül. Hm. Talán. Olyan nemi szerveim izgulnak fel tőle, amik eddig még nem is léteztek.

COOLNESS (DÖGÖSSÉG)
Mennyire jó arc? 11 bejelölés, 10 nyilvános
-3 Átlagos értékelés: 3.0000 +3
Kifesteném vele a falat, annyira nem csípem. Átlagos vagy kicsit jobb. Táplálkozni lehet a kifújt széndioxidjából, annyira cool.

PROFIL
Mennyire jó a profilja? 10 bejelölés, 9 nyilvános
-3 Átlagos értékelés: 2.7000 +3
Mi van a kritikán aluli alatt? Na pont olyan. Ránéztem, láttamoztam. Gyakran nézem, tartalmas, szórakoztat.

Profil megtekintések száma : 515
 
Felhasználónév
Jelszó
 
Mi legyen az LD50 "utód oldal" neve?
DarkDimension
 
(21.3% - 40 szavazat)
LD51
 
(40.1% - 75 szavazat)
LD100
 
(28.3% - 53 szavazat)
Más, írok kommentek közé
 
(10.1% - 19 szavazat)

Ez az oldal nem jöhetett volna létre, ha nincs a www.pardey.org
Oldalaink megtekintéséhez IE 5.5+ valamint Flash plug-in szükséges. Impresszum | E-mail
Design: Monokrome Vision